|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 27 találat | lapozás: 1-27 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Farkas László 1999. június 5.Jún. 5-én tartotta meg közgyűlését Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Benkő Samu elnöki beszámolójában kifejtette: az erdélyi magyarság érdeke - kettős kötöttségéből fakadóan - nemcsak az össznemzeti értékek megőrzése, hanem az is, hogy ne maradjon el az anyaország fejlettségi szintjétől. "Transzszilvanizmusunkat nem kívánjuk letagadni, de ezt a magyar közösség szerves alkotóelemeként fogjuk fel" - mondotta az elnök, utalva egyes, az utóbbi időben hallható és a magyar nyelv többközpontúságára célzó véleményekre. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület mindig a kolozsvári egyetemmel szoros együttműködésben járult hozzá a tudományos eredmények eléréséhez. Most, hogy a magyar egyetem visszaállítása késlekedik, felerősödött az egyesület újjászerveződésének igénye. Az EME elkobzott ingatlanjainak visszaszerzésében csak a romániai politikai közszereplőkre és a magyarországi diplomáciára számíthat. Az utánpótlás kérdésében fájó pont a magyarországi ösztöndíjrendszer gyakorlata, amely eddig valójában "agyelszívást" jelentett. Az új támogatási rendszer, az Apáczai Alapítvány, ezt igyekszik ellensúlyozni. Az erdélyi magyar tudományt sokáig az egyszemélyes kutatóműhelyek jellemezték. Az EME külön erkölcsi elismerésben részesíti azokat, akik a kilátástalan időkben sem hagytak fel a tudományos munkával, megpróbál egyedül segíteni a tudományos könyvkiadáson. Egyed Ákos azt javasolta: az EME vándorgyűléseit úgy tegyék sikeresebbekké, hogy azokat ne korlátozzák egy szakmára. Péter Mihály szerint szorosabbá kell fűzni a szálakat a Magyar Tudományos Akadémiával, amelynek már most 13 külső tagja van Erdélyből. A közgyűlés által elfogadott új választmányi tagok: Pál-Antal Sándor, Péntek János, Balla Árpád, Bocskay István, Brassai Zoltán és Bors József. Tiszteletbeli tagokká választották Fodor András és Szávai János Zoltán professzorokat. Átnyújtották az okleveleket a tavalyi tiszteletbeli tagoknak: Balássy Andrásnak, Feyné Vincze Máriának, Farkas Lászlónak és Pálfalvi Attilának. /Ördög I. Béla: EME-közgyűlés. Célunk az össznemzeti, valamint saját értékeink megőrzése. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./2000. április 18.Folynak az RMDSZ-előválasztások és jelöltállítások. Ápr. 17-én ülésezett az RMDSZ Fehér megyei Választmánya Nagyenyeden. A megyei tanácsoslista sorrendje a következőképpen alakult: Brendus Gyula, Köble Csaba, Cseterás János Bakó Botond. - A Csíki területi szervezetben a megyei tanácsosjelöltek kijelölésére lebonyolított előválasztások nyomán kialakult tanácsosi lista a következő: Zsombori Vilmos (10331 szavazat), Borbély Ernő (9732), Beder Tibor (9223), Papp Kincses Emese (8168), Gergely Matyás (7696), Mátéffy Győző (7414), Csillag Géza (5666), Borboly Csaba (5471), Deáky Tibor (5285), Rafain Zoltán (5008), Ábrahám István (5002), Hegyi István (4656), Kedves Imre (4540), Ördög Imre (4363), Eigel Tibor (4137), Gálfi Nándor (3986), Ilyés Ildikó (3939), Szász István (3792), Lukács Vilmos (3791), Fazakas Imre (3695), Vitos László (3331), Bencze Tibor (3300), Lukács Antal (3171), Albert Homonnai Márton (2892), Csutak István (2754), Biederman Attila (2561), Bálint Gábor (2439), Molnár József (2346), Farkas László Dezső (2218), Simon Repolski Péter (2079). - Ápr. 16-án előválasztást tartottak Sarmaságon és Kárászteleken. Sarmaságon az RMDSZ polgármester jelöltje Keresztes Zoltán lett (a szavazatok 63%-ával), Kárászteleken az RMDSZ polgármester-jelöltje Faluvégi Ferenc. /Folynak az előválasztások és jelöltállítások Erdélyben. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr.8. - 1704. sz./2001. június 25.Megtartották a Marosvásárhelyi Katolikus Napokat. A Deus Providebit Tanulmányi Ház négy napon át a Katolikus Napok helyszíne volt. Jún. 21-én Potyó Ferenc érseki helynök Laikusok és klerikusok címen tartott előadást, majd kiscsoportos beszélgetések zajlottak. Jún. 22-én a Kós Károly Alapítvány fotókiállítását nyitották meg, majd Tóth István költő tartott előadást Babits Mihály költészetéről. Jún. 23-án a felvidéki, bártfai Muskovszky Viktor (Orbán Balázshoz hasonló személyiség) életművét bemutató kiállítás nyílt és pódiumbeszélgetés zajlott Katolikusság a civil társadalomban címmel. A beszélgetésen többek között részt vett dr. Bura László, a Pax Romana Egyesület elnöke, Fodor Sándor író, doktor Márton András, a Caritas egészségügyi programjainak a felelőse és Puskás Bálint RMDSZ-szenátor, a hazai Máltai Szeretetszolgálat elnöke. Jún. 24-én a belvárosi templomban a kecskeméti érsek helynöke, Farkas László celebrált szentmisét. A Marosvásárhelyi Katolikus Napokat a tavaly rendezték meg először. /(Máthé Éva): Katolikus Napok - Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./2003. június 14.Jún. 13-án Korondon a középiskola előtt felavatták az Erős várunk nékünk az anyanyelv témájú térkompozíciót, Miholcsa József marosvásárhelyi képzőművész monumentális alkotását. A kivitelezést támogató szponzorok jelenlétében egyenként leleplezték azoknak a nagy személyiségeknek féldomborműveit - szám szerint 10 reliefet -, akik anyanyelvünk ápolásáért sokat fáradoztak, köztük a Tamási Áronét is. Dániel Ernő plébános és Farkas László unitárius lelkész felszentelte az emlékművet. Györfi András színművész Magyari Lajos Kötődések című poémájából szavalt részleteket. Ambrus Lajos író, a helyi művelődési egyesület elnöke, s az emlékmű megalkotásának szorgalmazója hangsúlyozta, hogy "egy nagy székely faluban jelképértékűen hirdeti ez az alkotás, s tán örökérvényűen is, hogy a nyelv a lélek háza, s ápolni azt ránkszabott kötelesség, az ünnepség pedig arra ad alkalmat, hogy a község önzetlen lelkű vállalkozóinak, intézményeinek áldásos összefogása eredményeként nem mindennapi eseményt ünnepelhetünk". /Kristó Tibor: Emlékműavatás Korondon. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 14./2005. január 11.Az 1883 és 1945 között megjelent Szilágyság jogutódaként másfél évtizeddel ezelőtt, 1990. január 5-én jelent meg először a Szilágyság című hetilap Zilahon, akkoriban Szilágysági Szó névvel. Józsa László, a Szilágyság főszerkesztője /aki egyben riporter, fotós, szerkesztő, korrektor, olvasószerkesztő is/ kifejtette: „Szilágy megye magyarságának 1990-ig nem volt magyar nyelvű lapja. Akkor alakult a Szilágysági Szó szerkesztősége, amelyet Fejér László újságíró a jó íráskészségű emberekből állított össze. Még abban az évben átadta a lap szerkesztését Kui János tanár úrnak, de mind a mai napig a lap alapembere maradt, aki mindig segít, ha valami baj van.” A szerkesztőségi gárda is sokat változott azóta, néhányan külföldre, vagy más városba költöztek (Kovács Miklós, Kerekesné Forró Irénke, Farkas László), néhányan elhunytak. Meghalt Kovács Sándor levéltári kutató, továbbá Wagner Ernő, Sipos László és Kerekes Irénke, a lap első tördelőszerkesztője. /15 éves a Szilágyság hetilap. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 11./2005. október 21.A magyarországi Vegyépszer Rt. ajándékaként két új hidat adtak át október 20-án ünnepélyes keretek között Székelyudvarhely árvíz sújtotta szombatfalvi városrészében. A székelyudvarhelyiek nevében Szász Jenő polgármester mondott köszönetet az adományozóknak, a kivitelezőknek, illetve az átadáson jelen lévő Farkas Lászlónak, a Vegyépszer Rt. vezérigazgató-helyettesének. A kishidat Kovács Sándor római katolikus főesperes, valamint Hegyi Sándor református lelkipásztor áldotta meg. (Szász Emese): Magyar segítség Szombatfalvának. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 21./2006. április 15.Kívülről-belülről kifestették Magyarszovát iskoláját, Vajdakamaráson is sok gondot fordítanak az iskolára. Azonban nincs elegendő gyermek. A diáklétszám meghatározó a fejkvóta rendszerben – az egyik iskolának meg kell majd szűnnie. Magyarszovát nem hagyja magát – példa erre az ultramodern iskola, a szakképzett tanerő. Magyarszováton 68 román és 54 magyar tanulója van a gimnáziumi osztályoknak. Az óvodába 15 román és 20 magyar gyermeket írattak be. A tanítók-tanárok mind rendelkeznek megfelelő végzettséggel. A tanulók száma azonban évek óta csökken. Kiöregedő település Magyarszovát és a hozzá tartozó kis falucska, Aranykút is. A fejkvótarendszer kapcsán felmerült, hogy a vajdakamarási iskola 75 diákját Magyarszovátra járna. A lakosság nem támogatja az ötletet, mert akkor a magyarul tanulni vágyó gyermekeknek ingázniuk kellene a tíz kilométerre lévő Magyarszovátra, vagy vállalniuk kellene a bentlakási életformát. Vajdakamarás nem enged: amerikai támogatással adventista egyházi iskolát építenek. /Iskolasorsok Magyarszovát és Vajdakamarás között. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 15./ Farkas László, Magyarszovát református lelkipásztora jól ismeri Mezőséget. A református lakosság 85%-a idős ember. Az elmúlt esztendőben Magyarszováton négy keresztelő és 17 temetés volt. A hívek száma évről évre apad. Az iskolában hittanórát tartanak. /Féltjük az iskolát. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 15./2006. augusztus 2.A magyarországi Vegyépszer Zrt. tulajdona lett a csíkszeredai Út és Híd Rt., a Hargita megyei vállalat. A Vegyépszer hosszú távon 1,2 millió eurós beruházást tervez. Farkas László, a cég vezérigazgató-helyettese szerint a székelyföldi utak építéséből csak 3-4 év múlva számítanak nyereségre. Tekintve azonban, hogy a Vegyépszer lakásépítéssel, környezetvédelemmel, sőt nukleáris hulladékok szanálásával is foglalkozik, biztos abban, hogy a vállalkozás a romániai piacon is sikeres lesz. Négy éven át tartó próbálkozások után sikerült privatizálni a csíkszeredai Út és Híd Rt.-t. A három telephellyel – Csíkszereda, Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely – tevékenykedő útépítő cég privatizálására Bunta Levente szerint azért volt szükség, mert bebizonyosodott: az állam képtelen jó gazda lenni, amikor útjavításról van szó. A Vegyépszer átvállalta az Út és Híd Rt. korábbi adósságait is. A Vegyépszer ötvenfős létszámmal kívánja elkezdeni Csíkszeredában a munkát. /B. B. E.: Erdélyi sikerekre számítanak. = Krónika (Kolozsvár), aug. 2./2008. február 15.Vannak olyan közösségek, ahol évenként egy keresztelőt, ha tarthatnak. Nagy ünnepe egy maroknyi népességnek e gyarapodás, így volt Fenyőkúton, az unitárius kápolnában is. Sárosvápa, Mórickő, Sólyomkő, tanulgatta a neveket az újságíró, amikor Fenyőkútra mentek. Farkas László korondi unitárius lelkész jár a 76 fős a leányegyházba, Fenyőkútra. 1952-ig Fenyőkút-Pálpataka unitárius közössége Korondra járt templomba. Gyulai Árpád lelkész szolgálata alatt, főképp helyi adományokból-akaratból akkor épült a fakápolna, amikor alig emelhettek szentélyt. /Molnár Melinda: Életajándék. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 15./2011. szeptember 24.Bírálják az RMDSZ váradi rendezvényeitKertész Ákos író lehetséges nagyváradi látogatásáról, illetve a Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat rejtett vetületeiről tartott sajtótájékoztatót tegnap délelőtt Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke. A napokban vonta vissza a magyar Fővárosi Közgyűlés Kertész Ákos író budapesti díszpolgári címét a miatt a magyar nemzetet bíráló nyílt levele miatt, amelyet augusztus 29-én tett közzé az Amerikai Népszava. Felmerült már az író Kossuth-díjának visszavonása is, de erről még nincs döntés. Az EMNT remélte, hogy a díszpolgári cím törlése az író nagyváradi meghívásának visszavonását is maga után vonja majd. Ez azonban a jelek szerint nem történt meg – állítja Nagy József Barna, aki elmondta: a Várad folyóirat szerkesztői még az év elején bejelentették, hogy Kertész Ákos írót Nagyváradra invitálták a Törzsasztal című nyilvános interjúsorozat keretében, a hír pedig a folyóirat internetes oldalán azóta is olvasható, tehát a váradi meghívás az elmúlt hónap eseményeinek ellenére is érvényes. Az ügyvezető elnök ezt teljességgel elfogadhatatlannak minősítette. Véleménye szerint a hivatalosan a Bihar Megyei Tanács és a Communitas Alapítvány által támogatott Várad folyóiratot valójában az RMDSZ tartja fenn közpénzekből, s mint jobboldali érzelmű polgár visszautasította azt, hogy az általa befizetett adóból Kertészhez hasonló ideológiai irányultságú személyeket hívjanak Nagyváradra. „De ez egyáltalán nem meglepő, hiszen eddig is olyan baloldali szónokokat hívott Váradra az RMDSZ, mint Gyurcsány Ferenc, Újhelyi István, Aczél Endre, Nyakó István vagy Demszky Gábor” – fogalmazott Nagy, aki egyetértett olyan előadók meghívásával, mint Szakály Sándor történész vagy Fábry Sándor humorista, a meghívások valódi okait azonban nem tartotta őszintének. „Felháborító hogy jobb oldali emberek meghívásával próbálják legitimálni magukat – fogalmazott –, az RMDSZ így próbál idomulni az anyaország kormányához.” A sajtótájékoztató második felében az EMNT ügyvezető elnöke azon nézeteit is kifejtette, melyek szerint a Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat valójában az 1944. október 12-én történt események, vagyis a szovjet és román hadsereg Nagyváradra való dicstelen bevonulásának megünnepléséből alakult ki. „Ez nagy ünnep a románok számára, de nem értjük, hogy az RMDSZ miért kell a magyarsággal is megünnepeltesse” – hangsúlyozta Nagy József Barna, aki gyásznapnak nevezte október 12-ét, majd felhívta a figyelmet arra, hogy az RMDSZ aktív szervezője e rendezvénysorozatnak, amibe nemcsak szimbolikusan folyt bele, hiszen ideológiailag is hasonult hozzá. Szombati-Gille Sándor Szervez a Párt Immár nemcsak az EMNT szószólóinak tűnt fel, hanem az egyszerű váradi, bihari embereknek is, hogy az RMDSZ mintha máris megkezdte volna a jövő évi választások előkészítő kampányát, mégpedig az ősi római „kenyeret és cirkuszt” módszer jegyében, de csupán annak egyik vetületére építve, mégpedig a cirkuszra. Egyre-másra szervezik a párt saját aktivistái és szervezői – a magyarországi és székelyföldi műsorszervezők bevonásával – azokat a szórakoztató rendezvényeket, amelyeken népszerű, több-kevesebb színvonalat nyújtó „sztárok és celebek” lépnek fel, s ezekre a belépőket a pártszékházakban lehet beszerezni, hol pénzért, hol ingyen. De újabban az osztrák tulajdonban lévő bulvárlap, a Bihari Napló is betársul szervezőként és jegyárusítóként a nagyobb bevételt ígérő koncertekbe, előadásokba, nyilván nem a politikai profit reményében, mint az RMDSZ, hanem marketingfogásként. Mindenesetre a Nagyváradon szinte egymás sarkára lépő Fábry Sándor, Bródy János és Quimby együttes előadásaira a párt megyei és vidéki székházaiban lehet belépőket vásárolni. Postafiók Farkas László nagyváradi polgár, a Reggeli Újság régi előfizetője szerkesztőségünkbe eljuttatott legújabb írásában – amely egy Kőrössi P. Józsefnek, a Törzsasztal mindenkori moderátorának címzett nyílt levél – felszólítja egykori iskolatársát, hogy tegyen le Kertész Ákos Váradra irányításáról, még akkor is, ha az író meghívása esetleg az általa elkövetett nemzetgyalázás előtt megtörtént. A személyes vonatkozású visszaemlékezésen túl a levélíró kifejezi csalódottságát amiatt, hogy egykori osztálytársa, barátja, a „kedves Papjóska” évek óta a nemzetáruló magyar balliberális kurzus híve, amit tetteivel is igazol. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2011. október 7.Beszélgetés György Attila csíkszeredai íróvalÍró, újságíró, szerkesztő. 1971. augusztus 15-én született Csíkszeredában. 1991 és 1997 között újságíróként, az Ifi Fórum, az If, a Zabhegyező ifjúsági folyóiratok főszerkesztőjeként, valamint az Erdélyi Napló munkatársaként dolgozott. 1999-ben szerkesztette a Könyvjelző című erdélyi könyvszakmai folyóiratot, illetve az Internetto Transsylvaniae nevű internetes portált. 1997 óta szerkesztője a Székelyföld című kulturális folyóiratnak. Novellái, publicisztikái romániai és magyarországi folyóiratok hasábjain egyaránt rendszeresen jelennek meg. A Magyar Írószövetség és a Fiatal Írók Szövetségének tagja, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának egykori intendánsa. 2011. március 12-én a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából szervezett átadáson József Attila-díjban részesült Budapesten. Főbb művei: Ki olyan, mint a Sárkány, novelláskötet (1995), A boszorkányok feltámadása, traktátus (1997), Történetek a nyereg alól, novelláskötet (1999), Harminchárom, regény (2002), Harcosok Könyve, traktátus (2005), Az én státusom, publicisztikák (2005), Hajós a kikötőben (2009). – Hogyan lett önből író? Volt, esetleg van egy példakép, akire felnéz, aki terelgette, terelgeti az útját, vagy egyszerűen csak így hozta a sors? – Példaképeim nyilván voltak, de az íróvá válás nem feltétlenül volt tudatos folyamat. Igaz, hogy már körülbelül 14 éves koromban tudtam, hogy valószínűleg írásból fogok, próbálok megélni, de nem véletlen, hogy újságírással kezdtem, és sokáig azt is műveltem. Gyakorlatilag jelenleg is foglalkozom újságírással, de az irodalom most már sokkal fontosabb része az életemnek. Újságírásból most már csak a publicisztika, esetleg recenziók, tárcák írása maradt, és ez elég is egy író embernek. A napi újságírás egyébként az egyik leggyilkosabb dolog, ami a kreativitást érheti. Példaképek? Hirtelen sokat sorolhatnék fel, de olyan nem volt, akire azt mondhattam volna, hogy olyan akarok lenni, mint ő. Voltak olyan emberek, akiket rendkívül szívesen olvastam, a sors nagy ajándéka, hogy ezek az emberek szinte kivétel nélkül – persze, akik élnek – jó, személyes barátaim. Mondhatnám Magyarországról Temesi Ferencet vagy Erdélyből Bogdán Lászlót, Farkas Lászlót, Király Lászlót, Mózes Attilát, és hirtelen felsorolhatnék vagy ötven embert, úgyhogy le is állok. Hála Istennek, jó széles merítésű erdélyi és anyaországi irodalmi társaság van, amellyel jó érzés találkozni, beszélgetni és egy klánba tartozni. – Erdélyi magyarként mennyire nyomta rá írásaira a bélyegét az 50 év kommunizmus, a kisebbségi érzés, az erdélyi magyarok elnyomottsága? – Tény, hogy aki egyetlen publicisztikámat is olvasta, az előtt tiszta és világos, hogy én annyira utálom a kommunistákat, mint Petőfi a kukoricagölődint, tehát a publicisztikáimban ez tetten érhető. Az én családomat, sok más százezer családhoz hasonlóan, a kommunizmus megnyomorította, akárcsak az egész erdélyi magyar nemzetközösséget, és nem csak a magyarokat. De szépirodalmilag, azt hiszem, ez egyáltalán nem érhető tetten. Én amúgy is szeretek más korokban élni. Ebben nyilván van egyfajta önvédelmi reflex, hogy a múltba nyúlok vissza a regényeimben és a novelláimban is. Hála Istennek, az ember szellemi immunrendszere úgy működik, hogy sosem a Kun Bélákra vagy a Gyurcsány Ferencekre fogunk emlékezni, hanem Mátyás királyra, Rákóczira vagy Csaba királyfira, tehát mindenképpen a dicsőségesebb részletek maradnak meg a kollektív nemzeti emlékezetben, és ez így rendjén is van. – A magyar állampolgárság könnyített eljárással történő megszerzése kapcsán egyszer azt mondta, hogy 1940 óta kétségtelenül ez a legjobb hír, amit a magyarság kapott. Miért gondolja így? Ön igényelte már a magyar állampolgárságot? – Fenntartom most is, hogy 1940 óta ez volt a legjobb dolog nemzetpolitikai szempontból, ami történt a magyarsággal. Természetesen igényeltem, meg is kaptam, úgyhogy most már büszke tápos vagyok – egyszer megesküdtem, hogy ezt a szót nem használom, mert tényleg rendkívül pejoratív értelmet kapott egy ideje, és egyre kevésbé szeretem, de amolyan baráti bosszantásként ki lehet mondani. Óriási jelentősége lesz ennek a döntésnek évtizedekben, akár évszázadokban mérve, az eddig folyamatosan fogyó magyarság most gyakorlatilag új vérátömlesztést kap, nem beszélve arról, hogy tényleg összenőtt, ami összetartozik. Ezt az állampolgárságot tőlünk úgy vették el, hogy nem kérdezték meg szüleinktől – hála Istennek, most így is kaptuk vissza. Nyilván megkérdeznek, mert kérvényezni kell, de ott van a lehetőség, és én mindig azt mondom, hogy akiben még van egy szikra a magyar nemzethez való tartozás érzéséből, az kérje. A puszta tény, hogy jelen pillanatban, ha jól tudom, csak Csíkszeredában napi 180 ember teszi le az esküt, nemzetpolitikai szempontból hihetetlen nagy dolog. Ennek nemcsak nemzeti, hanem igenis anyagi, gazdaságpolitikai vonzatai is vannak, de hát ezt mások jobban tudják, mint én. – Ha jól követtem a munkásságát, 2009 óta nem jelent meg írása könyv formájában. Mikor számíthatunk öntől újdonságra, új kötetre? Érik-e valami a dolgozószobájában? – Az idén mindenképpen megjelenik egy új kötetem, talán egy hónap múlva, történelmi novellák gyűjteményéről van szó. Nem egy világmegváltó kötet lesz, de én úgy gondolom, az írás elsődleges célja az, hogy jól érezze az ember magát, amikor olvassa. Én meg különösen vonzódom a történelemhez, tehát ez szívügyem volt. Ugyanakkor decemberben újra kiadják a Harminchárom című kötetemet Magyarországon, továbbá már leadtam egy kiadónak egy újabb publicisztikakötetet. Emellett nemrég fejeztem be egy macskákról szóló könyvet, de még fiókban van, várom az ajánlatokat. Úgy gondolom, hogy ez lesz a magyar irodalom első macskás könyve, legalábbis úgy tudom. Kutyákról rengeteget írtak, de arról nem tudok, hogy valaki írt volna egy egész könyvet a macskákról. – Macskákról szóló meséket képzeljek el? – Nem, hanem egy könyvet a macskákról, ami nyilván humorral van megközelítve, de tulajdonképpen tényleg a macskákról szól. Férfi létemre nagy macskamegszállott vagyok. A macskák lojalitásáról, a macskák szexualitásáról, a macskák területfüggőségéről szól, öt-hat oldalas részekből áll össze. Egyfajta macskakalauz: macskalauz – ez is az alcíme. De hát remélhetőleg minél hamarabb meglátják az olvasók is. Egyébként könnyebb megírni egy könyvet, mint beszélni róla. – Ha azt kérdezném, milyen könyv található az éjjeli szekrényén, mi lenne a válasz? Mit, kit olvas legszívesebben? – Most mea culpázok egyet, mert az igazság az, hogy egyre kevesebbet olvasok, ami talán nem is baj. Kortársakat keveset, lassan csak az ismerősöket, meg az itteni fiatalokat, akikre valaki azt mondja, hogy érdemes figyelni. Jelen pillanatban az éjjeliszekrényemen Tari István óbecsei, délvidéki írónak a könyve van, egy megrázó olvasmány a délvidéki magyarság hétköznapjairól. Meg hát az örök szerelmem, amely úgy van ott nálam, mint másnál a Biblia: Mika Waltarinak a Turms, a halhatatlan című könyve. Hogy keveset olvasok, az talán azért is van, mert így, 40 évesen kezdtem rájönni, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz könyveket olvasson az ember. Ha valami nem tetszik az első öt oldal után, akkor már nem fárasztom magam vele. – Íróként hogyan látja a kortárs erdélyi magyar irodalmat, milyen irányba halad? – Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) nemrég Árkoson rendezett táborában volt egy felolvasás, ahol a legújabb nemzedék mutatkozott be, négy-öt ember, neveket szándékosan nem sorolok fel. A felolvasás után összenéztünk, annak idején fiatal írók – bár most már akárhogy nézem, a középnemzedék vagyunk –, és azt tudtuk mondani, hogy megérte az elmúlt 20 év, tényleg nagyon jók ezek a gyerekek. Abszolút optimista vagyok, szerintem 1990 után olyan erős irodalmi derékalj jelent meg Erdélyben, ami messze felülmúlja az anyaországit is, és ehhez fogható talán csak a két világháború közötti irodalmi „bumm” volt. Ha az én kortársaimmal, barátaimmal szétnézünk a közvetlen prérin, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, Molnár Vilmos, Orbán János Dénes, László Noémi vagy Király Zoltán, és itt megint sorolhatnám hosszan, ők 50 év múlva mind külön fejezetek lesznek az irodalomtörténetben, úgyhogy ez külön ajándék volt a sorstól, hogy én ezekkel az emberekkel együtt dolgozhatok, együtt mulathatok, esetleg egymás gyerekeit kereszteljük. Ez nagyon jó társaság, és hála Istennek elkerültük azt a csapdát, hogy nem oszlott fel sem ideológiai viták mentén, sem másként. Ha nem értünk egyet valamiben, akkor maximum nem politizálunk, de a jó emberi kapcsolatok megmaradtak. – Március 15-én a magyar íróknak járó legnagyobb elismerést, a József Attila-díjat vehette át Budapesten, a nemzetierőforrás-minisztertől. Mit jelent ez a díj az ön számára? – Mindig jó érzés, ha az embert díjazzák. Butaság lenne azt mondani, hogy az ember nem örül, hogy nem esik jól az elismerés, hiszen mindenkiben van egy kis egészséges hiúság. Ez így természetes. Alkotó emberként, irodalmárként az egyik lehetséges legnagyobb kitüntetés, amit adhatnak az embernek. Ezek a díjak viszont jönnek, mennek, pár hónap múlva csak egy statisztikai tény, amit esetleg a Wikipédiában említenek. Ennél sokkal fontosabb – és nem udvariasságból mondom – az olvasók visszajelzése, ódivatú szó, de az olvasók szeretete. Nekem többet jelent az, hogyha egy könyvemet újra kiadják, mintha bármilyen díjban részesítenek Forró Gyöngyvér Krónika (Kolozsvár) 2013. augusztus 9.Az űrlap aljaA mi Nagyváradunk – RIPORT Az űrlap alja Múltunkat ápolja és műemlék jellegű sírokat ment meg egy internetes csoport A világháló, a napjainkban rohamosan terjeszkedő és bővülő internet sokszor elképzelhetetlen lehetőségeket is rejt. A Facebook nevű közösségi oldal a legismertebb és a legnagyobb forgalommal használt ilyen típusú portál, amelyik segítségével barátok pillanatok alatt megtalálhatják egymást, ismeretlenek megismerkedhetnek, és ápolhatják a kapcsolatot. Persze ennek a rendszernek is megvan a hátránya, sok panaszt hallani a csalók, álnéven jelentkezők miatt, de lehetősége van minden felhasználónak megválogatnia az ismerőseit. Az egyik érdekessége ennek az oldalnak, hogy csoportokat lehet létrehozni, amelyekbe olyanok léphetnek be, akiknek ugyanaz az érdeklődési körük. Egy ilyen csoport a sok közül A mi Nagyváradunk néven működő virtuális társaság, melynek tagjai nagyon is húsvér emberek, olyanok, akik szeretik a Pece-parti Párizst, Biharország fővárosát, és a maguk módján tesznek is érte. Sőt, egy nemes cél is vezérli őket, amelyhez immár egyre közelebb kerülnek: a Rulikowski köztemetőben még meglévő, műemlék jellegű sírokat mentenék meg. Egy virtuális csoport, ami több annál A napokban a csoport létrehozóival és az oldal működtetőivel beszélgettünk. Maliţa Erzsébet (a közösségi oldalon Mandy Zsi néven regisztrált), Mészáros Zoltán és Farkas László látogatott el szerkesztőségünkbe, de mellettük – ahogy ők fogalmaztak – a „két lábon járó kódex”, Szőke László is oszlopos tagja a csapatnak. Mint megtudtuk, a hölgy fejéből pattant ki az ötlet, hogy létre kellene hozni egy olyan oldalt, ahol hangsúlyosan foglalkoznak Nagyváraddal, illetve a város múltjával, épített örökségével, történetével és jelenével. Mészáros Zoltán volt az, aki a népszerű közösségi oldal használatát ajánlotta, így jött létre A mi Nagyváradunk csoport, melyhez az elsők között csatlakozott Farkas László is. A legelején nyolc-tíz ismerőst hívtak meg, hogy lépjen be a virtuális csoportba, ám miután beindult a munka, egyre több kép és információ került fel az oldalra, mind többen csatlakoztak önszántukból hozzájuk, így a csoporttagok száma mára meghaladja a háromszázat. Köldökzsinór a város és az elszármazottak között Farkas László neve minden bizonnyal nem ismeretlen olvasóink előtt, ugyanis sokszor publikált a Reggeli Újságban olvasói leveleket, véleményanyagokat, sőt az utóbbi időben az egykori dalcsarnokról készített összeállításával és a második világháború idejéről készített sajtószemléjével hívta fel magára a figyelmet. Tőle tudtuk meg, hogy tulajdonképpen három cél vezette a Nagyvárad-kedvelők csoportjának létrehozását. Elsősorban az volt a szándék, hogy a messzi földre került váradiaknak – képletesen szólva – „köldökzsinórként” működjön az internetes oldal, amelyen megannyi információt megkapnak a bihari megyeszékhelyről. Másodsorban a kezdetektől nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy bemutassák értékes épületeinket, örömhírként számolnak be egy-egy felújított palotáról és megkongatják a vészharangot, amikor ebek harmincadjára került, de szebb napokat megélt és jobb jövőt érdemlő épületeket találnak. Nem elhanyagolható az sem, hogy egyre többen ragadnak fényképezőgépet, és keresik, mi az, amit meg lehet örökíteni a városban. Szerencsére bőven van ilyen. „Az embereket – legalább is a csoporttagokat – megtanítottuk, hogy felfelé is nézzenek, ne csak a lábuk elé. Hiszen annyi csodálatos épület, homlokzat van ebben a városban, amit, ha nem mutatunk meg, nem hívjuk fel rá a figyelmet, talán észre sem vesszük” – mondja Farkas László, akiről az interneten már az is elterjedt, hogy ő Nagyvárad önkéntes száguldó riportere. Valóban rengeteget fényképez és sok információval látja el bejegyzéseit. Elmondja, az adatokat Péter I. Zoltán helytörténész könyvéből veszi, persze a szerző engedélyével és feltüntetésével. A száguldó riporterről érdemes még azt is tudni, munkája révén különös helyzetbe került nemrég. A mi Nagyváradunk csoporttagjai azt kérték tőle, hogy a fényképeket nagyobb méretben tegye közzé, ám mivel ő telefonjával fotózgat, erre nem lett volna módja. Azonnal akadt valaki, aki felajánlotta, hogy kölcsönadja fényképezőgépét, csak hogy László folytathassa és jobb minőségben végezhesse hiánypótló munkáját. Szolid és szerény ember lévén nehezen fogadta el a felajánlást. „Gyönyörű városban élünk” Maliţa Erzsébet azt újságolta el, hogy a csoport tagjai között régi ismerősök találtak újra egymásra, és olyan történetek is kibontakoznak, amelyekre másképp nem is derülne fény. Mivel A mi Nagyváradunk kedvelői nemcsak a városról, városrészekről osztanak meg mai és régi, sokszor évszázados fotókat, hanem emberekről, felmenőikről is, érdekes dolgok derülnek ki – hogy annak idején ki kit ismert, ki kivel szerepel egy fényképen. „Mi elsősorban az értéket akarjuk felmutatni, azt, hogy milyen gyönyörű városban élünk, és micsoda örökségünk van, amire sokkal jobban kellene vigyáznunk. Ezért szoktunk olyan képeket is feltenni, amelyek révén felhívjuk a váradiak vagy a Váradhoz kötődő polgárok figyelmét azokra az épületekre, amelyek pusztulófélben vannak” – mondja Erzsébet. Kiemeli, éppen ezért nagy hangsúlyt fektetnek a tartalomra, de az oldal kezelőin kívül bárki bármit feltölthet. A tagok között egyébként kialakult a szokás, hogy ki mit oszt meg a többiekkel, milyen képeket tölt fel a világhálóra, éppen ezért nincs is szükség a tartalmak moderálására. Igaz ugyan, hogy alkalomadtán kialakulnak viták, de azokat igyekeznek kezelni, s ha netán a nyilvános fórumon elharapódzna a helyzet, privát üzenetben figyelmeztetik az illetőket az elvárt magatartásról. Megtörtént már, hogy egy félreértés, egy viccesnek szánt beírás miatt heves vita alakult ki, és végül a szószólót kizárták a csoportból, de ez egyedi eset volt, és összességében véve elhanyagolható. Ahol emberek vannak, ott konfliktusok is vannak – vonható le a következtetés. Ugyanakkor Erzsébet megjegyezte, egyikőjük sem újságíró, publicista vagy nyelvtanár, ezért bármennyire is vigyáznak, be-becsúsznak helyesírási vagy gépelési hibák, ám „ezektől függetlenül mindenki megérti, a szerző éppen mit akar mondani”. Mészáros Zoltán, „a legváradibb szegedi” (a fiatalember ugyanis Szegedre való, és csak három esztendeje él itt) kiemeli, a mondanivaló az elsődleges, amit sokan meg is értenek, és úgy viszonyulnak az oldalhoz. Egyre többen vannak közöttük olyanok, akik régi képeket bányásznak elő, vagy a világhálón keresztül különféle galériákban, gyűjtőhelyeken találnak érdekes váradi képekre, és azokat publikálják az oldalon. Ugyanakkor sikerült azt is elérniük, mint Farkas László is említette, hogy egyre többen fognak fényképezőgépet, és a várost, az épületeket pásztázva járnak-kelnek Nagyváradon. Nemes cél vezérli őket: síremlékek megmentése Néhány hete az ismert váradi helytörténész, Kordics Imre feltöltött egy fényképet A mi Nagyváradunk Facebook-csoport oldalára, amelyen a Rulikowski temetőben található egyik műemlék jellegű sírkő látható. A sírkertet jól ismerő szakember megjegyezte, hogy mennyibe kerülne a kiváltása, és azzal tíz esztendőre megmentenék az enyészettől az egyik legrégebbi síremléket. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy többen felajánlják segítségüket. Volt, aki gyűjtést kezdeményezett azért, hogy összeszedjék a bérléshez szükséges pénzt, mások a szakszerű felújításhoz ajánlottak segítséget. A törvények és a temetőszabályzat alapos áttanulmányozása után most úgy tűnik, megtalálták a megoldást. Jó pár olyan síremlék található a temetőben, amelyik műemlék jellegű ugyan, de nincs műemlékké nyilvánítva. Ám ezeknek a kezelését, illetve bérbe adhatóságát komolyan szabályozzák. Kiderült, csak jogi személy, valamilyen alapítvány vagy egyesület igényelheti a bérbe vételt. Ötletelés kezdődött el, és a tagok gyorsan ráeszméltek, hogy a legmegfelelőbb szervezet a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) lenne. Felvették a szervezet vezetőjével, Dukrét Gézával a kapcsolatot, és mint megtudtuk, az ismert helytörténész segítőkésznek bizonyult. A héten Kordics Imre irányításával összeállították az iratcsomót, és leadták a temetőgondnokságnak a kérvényt, melyben jelzik, a PBMET bérbe venné a „fej nélküli kislányként” ismert síremléket. Az ehhez szükséges pénzt egy, a nevét elhallgatni kívánó, nagyváradi származású, de külföldön élő csoporttag már átutalta az ügyintézőknek. Így csak napok kérdése, és a temetőgondnokság pozitív válasza esetén sikerül megmenteniük az egyik legfontosabb sírt. A következőkben, miután sikerül kibogozniuk a többi, hasonlóan értékes műemlék jellegű sír jogi és tulajdonosi hátterét, a többit is kibérelnék, hogy ha „csak tíz évre is”, de biztosított legyen a megmentésük. Borsi Balázs Reggeli Újság (Nagyvárad) 2014. szeptember 23.Váradinak lenniNem is tudom, van-e még a világon egy olyan város, amelyben ennyi emlék, ennyi nagyszerűség lakozna? Van-e még egy olyan város, melynek annyi nagysághoz van köze, mint Váradnak? Van-e még annyi egykori lakója szétszóródva a nagyvilágba városnak, mint Váradnak? Talány ez! Megfejthetetetlen talány az, hogyan történhet meg az, hogy két magyar ember bárhol, a világ bármely sarkában ezeridegenként találkozik, és perceken belül kiderül, hogy vagy váradi, vagy ismer valakit ott? Miféle varázsa van ennek a városnak, melynek falai közül annyi nagyszerű elme, annyi ragyogó tehetség indult el, világot hódítani, vagy csak egyszerűen alkotni valamit? Mitől van az, hogy aki egyszer sétált a Körös partján, bárhova kerül a világban, minden folyó partján a Körös illatát érzi, és a vízbe nyúló fűzfákat keresi és látja mindezt maga előtt? Miért van az, hogy a Váradon valaha is megfordult, egyszerű ember is nosztalgiával gondol erre a városra? És akkor még nem is beszéltem azokról a géniuszokról, akik száz és ezer sorban megörökítették, megfestették, leírták ennek a városnak valamikori ragyogását. Azt a ragyogást, amiből még a mi generációnknak, a mai ötvenes, hatvanasoknak is jutott kevéske. Miért mondom azt, hogy kevéske? Mert sajnos, ez a szinte romjaiban heverő, mégis csodálatos város agonizál. Az elmúlt rendszer, a valamikor kulturális élettel rendelkező várost, egy középszerű mezőváros szintjére süllyesztette. Nem voltak ugyan hiábavalók a próbálkozások, az Ady kör, a Kortárs színpad a szenzációs színtársulat, de úgy nézett ki, hogy a romlást tudatosan, valahonnan fentről irányítják. És ez a romlás a változások óta hatványozott erővel folytatódik. A századelőn épült paloták behálózva, megfakulva állnak. Napról-napra tűnnek el épületek, legyen az gyár, malom, lakóház, egyre megy. A valamikor ragyogó kirakatokkal díszített belvárosi utcák: Főutca, Kert utca, Zöldfa utca, Kossuth utca szűrkén olvadnak bele a külvárosok betonrengetegébe. Talán csak nekünk nem! Azoknak a még élő váradiaknak, akik a szürke utcákon is meglátják a ragyogást, s azoknak az idegenbe szakadtaknak, akik két, három, négyévente hazalátogatnak, és keresik az itt hagyott várost. Keresik… Járkálnak a számukra már idegenné váló város utcáin, évről évre egyre kevesebb ismerőssel találkozva, egyre kevesebb helyet találva meg gyermekkoruk városából. Otthon aztán nosztalgiázni megint a rég eltűnt helyekről és arra gondolva, hogy minek is még egyszer hazautazni? Minek fájjon az a szív, a váradi szív az eltűnt dolgokért? Miért fájjon a szív a nyári színházért, amit apáink a kor divatja szerint, önkéntes munkával építettek, a városi strandért, a Szilvásért és egyéb, színhelyekért, amik emlékeztetnének talán az első randira összesimulásra, az első csókra. Miért emlékezni a szülőházra, ami olyan utcában állt, ami már az új várostérképen nem is szerepel, mert a grandomán építkezési láz, még az utcák nyomvonalát is eltörölte? Miért emlékezni az egykori szomszédokra, akiket az akkori hatalom, nyelvre, fajra, bőrszínre való tekintet nélkül szétszórt az újonnan épült, a régi kertvárosok helyére “megálmodott” tömegszállásokra? Miért emlékezni a gyermekkor kedves tárgyaira, amiket már nem lehetett a blokkba vinni? Hogy minek? Azért mert ettől váradi az a szív. Ettől más e város szülötte. Ettől van az, az írásom elején említett érzés. Ettől van az, hogy bár sajog a szív a csalódástól a drága város láttán, még el sem hagyta rendesen az ember, már hiányzik. És már gondolatban körvonalazódik a következő látogatás haza. És egy, két, három év múlva, újra jönni kell, ahogy az idő és a zseb engedi. Az új hazában pedig mutogatni az otthon készült fotókat, a barátoknak. Mutogatni dagadó mellel, büszkén a fotókat arról a már nem is olyan megcsúnyult, nem is olyan idegen városról, amiből csak egy van széles e világon. Mesélni az otthoniakról, a picit kiszínezett élményekről, a városról, a váradi lélekről, Várad lelkéről… Farkas László, Nagyvárad Reggeli Újság (Nagyvárad) 2014. november 17.Temesváron tartották a Magyar Tudomány Ünnepe erdélyi főrendezvényétA Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megszervezett erdélyi rendezvénysorozat főeseményére került sor november 14–15-én Temesváron. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) a Temesvári és bánsági tudományosság – múlt, jelen, jövőcímmel szervezett tudományos ülésszakot a Bánság fővárosában, amelyet a KAB elnöke és alelnöke mellett a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára és alelnöke is megtisztelt jelenlétével. A temesvári Perla szállóban megszervezett rangos tudományos esemény résztvevőit Salat Levente, a KAB elnöke, Török Ádám, az MTA főtitkára, Vékás Lajos, az MTA alelnöke és Nagy-György Tamás, a KAB Bánsági Regionális Munkabizottságának elnöke köszöntötték. Vékás Lajos akadémikus, az MTA alelnöke az európai magánjogról és az új magyar Polgári Törvénykönyvről tartott érdekes előadást. Delesega Gyula, műegyetemi professzor a Temesvári Műszaki Egyetem 1920. november 15-ei létrehozásának előzményeiről és három temesvári magyar professzorról, Bakonyi Kálmán és Hajdú József mérnökökről, valamint Rendi Béla matematikusról tartott izgalmas előadást. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója a tehetséggondozásról, mint a bánsági magyar tudományosság jövőjének előfeltételéről beszélt. Toró László fizikus a bánsági sugárvédelemről, ezen belül a csernobili katasztrófa titokban tartott következményeiről tartott előadást. Ferencz András műegyetemi professzor a klímaváltozás beláthatatlan következményeiről és a folyamat lassítására irányuló törekvésekről, a tiszta energiáról beszélt. A tudományos ülésszak első tömbjét Preitl István műegyetemi professzor Szabályozó rendszerek fejlesztése mechatronikai alkalmazások részére a Temesvári Műszaki Egyetemen című előadása zárta. „A temesvári konferencia a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretébe illeszkedik, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia minden évben hagyományosan megtart – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Salat Levente, a KAB elnöke. – A rendezvénysorozat november 3-án kezdődik, azon a napon, amikor gróf Széchenyi István megalapította a Magyar Tudós Társaságot azzal, hogy 1825-ben fölajánlotta birtokainak egyéves jövedelmét. Ezt 1997 óta ünnepli a Tudományos Akadémia, és 2003-ban a parlament hivatalosan is a magyar tudomány ünnepévé nyilvánította. Azóta az Akadémia keretében közel egy hónapos rendezvénnyel emlékeznek meg erről a fontos eseményről. Amióta a Kolozsvári Akadémiai Bizottság létezik, 2007 óta, mi is részei lévén ennek az intézményi keretnek, Erdély több helyszínén szervezünk rendezvényeket, amelyek a Magyar Tudomány Ünnepe keretébe illeszkednek. 2014-ben ez a temesvári konferencia a rendezvénysorozat főrendezvénye!” Salat Levente KAB elnök azt is elmondta: a bánsági magyar tudományosság képviselőivel sokkal lazább és kevésbé intenzív a kapcsolat, mint a Kolozsváron vagy akár Marosvásárhelyen dolgozó tudományos munkatársakkal. „A mi számunkra a bukaresti magyar tudományosság vagy a bánsági magyar tudományosság szinte fontosabb, mint a csíkszeredai tudományos élet, mert Csíkszeredán könnyebb a magyar tudósoknak alkotni. Azt gondoljuk, hogy a bukaresti magyar tudományosságot nehezebb művelni, nehezebb megtartani a magyar nyelv kötelékében. Valószínűleg Temesváron jobb egy kicsit a helyzet, de egyre nehezebb lesz itt is a magyar tudósok dolga” – nyilatkozta lapunknak Salat Levente, hangsúlyozva, hogy vannak itt még rangos, színvonalas munkát végző magyar tudósok, akik a szakmai élet különböző területein becsülettel végzik a munkájukat. „Ennek a rendezvénynek az előkészítése során volt alkalmam látni, hogy utánpótlás is van, vannak fiatalok is, akik folytatják ezt a munkát itt Temesváron és ez nagy öröm a számunkra!” – mondta befejezésül a KAB elnöke. November 15-én, szombaton Török Ádám akadémikus, az MTA főtitkára, Matekovits György, Jancsó Árpád, Farkas László és Kurunczi Lajos előadásaival folytatódott a temesvári konferencia, amely tudományos díjak átadásával és a KAB testületi ülésével zárult. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2015. február 9.Szent László fényébenA két esztendeje anyaországához hazatért Nagyvárad lázasan készülődött az 1942 májusában megtartandó Szent László hétre. A város meg szerette volna mutatni odaadását és háláját az anyaországnak, de nem utolsó sorban az idegenforgalom fejlődését is várták az eseménysorozattól. Épp ezért, a különböző szakbizottságok minden erejükkel igyekeztek olyan programokat kidolgozni, amelyek vonzanák a turistákat és a városnak is hasznára válnának. Az egyik ilyen esemény a helyéről eltávolított Szacsvay szobor ünnepélyes visszahelyezése volt. Az 1907. március idusán felavatott szobor a Szent László napokra tért vissza Nagyváradra, rövid budapesti kirándulásról. Harminc esztendeig állt a méltóságteljes alak a Körös parti korzó fenyőfái között, mígnem 1937-ben az akkori “primár”, dr. Vasile Bledea hangot adott a ténynek, miszerint nem tűri tovább a magyar szimbólumot és elrendeli a lerombolását. Hogy a műalkotás megsemmisülését megakadályozza, Tabéry Géza, a Nagyvárad újságírója beadványt intézett a “domnu’ primárhoz”, adná ki neki a szobrot, hogy ő saját telkén őrizze meg azt. Persze, a beadvány nem talált meghallgatásra, mivel “a szobor közvagyon és nem lehet azt magánszemély őrizetére bízni”! A rombolókban azért csak volt némi kímélet, mert a szobrot darabjaiban elszállították a város egyik anyagraktárába és ott ledobálták egy sarokba. Óvatosság nem volt a munkájukban, mert a leszerelés, durva szállítás és elhelyezés közben a mű több helyen megsérült. Az előkészületek során a város a régi helyére állítja a szobrot. A talapzat kőkeretét és magát a talapzatot már ’42. április elején elkészítették és a szobrot is elküldték a fővárosba, ahol maga az alkotó, Margó Ede restaurálja azt a Vignalli-féle öntödében. Egy másik szobor felállítását is a Szent László napokra időzítette a város vezetése. Ez pedig az impozáns Tisza szobor avatása volt. A Berettyóújfalu főterén felállított hatalmas Tisza Kálmán szobrot, Nagyvárad városa és Bihar vármegye határozata alapján, a megye székhelyére hozzák át, írta a Nagyvárad c. napilap 1942. április 11- én megjelent lapszáma. Mindkét helyszínen folyik a munka. A Széchenyi téren, szemben a Tisza házzal már öntik a talapzatot. A szomszéd városban pedig kezdődnek a szobor szétszedésének munkálatai. Azt a munkát egy nagy budapesti bronzöntő cég végzi, amelyik annak idején a szobrot megöntötte. A hatalmas szobrot és a mellékalakokat április 18-án szállították Nagyváradra. A Szent László napok rendezvényeinek fényét emelendő, a városatyák elhatározták, hogy kiállítást rendeznek Nagyvárad városi életének emlékeiből. Tudjuk, hogy a kultúrát kereső minden korban megtalálta a szellemi műveltség olyan magas fokát, ami Nagyvárad városát mindig az ország három első városa közé emelte. Királyok egész sora méltán adományozta Váradnak javait az évszázadok során. A város jelentősége egyre nőtt. Vitéz János udvara, híres könyvtára, Fráter György udvara rombolás áldozata lett, nyoma sem maradt a csodás székesegyháznak, a csillogó királyszobroknak. A protestáns emlékeket is szétdúlták a történelem viharai. Írásos emlékek mégis csak a XVIII. század elejéről maradtak fenn. Azonban a városnak privilégiumokat adományozó iratok, a gondos és elővigyázatos tárolás miatt, már a XVI. századtól fellelhetőek a levéltárban. Nos, több más értékes dokumentummal egyetemben, ezeket kívánták kiállítani az ünnepségek idején a Városháza kisebbik gyűléstermében. Láthatóak lesznek a város pecsétjeinek gyűjteménye, a céhes élet emlékei, a város legrégebbi (1600) képi ábrázolása, a tanács üléseinek 1716. óta magyar nyelven vezetett jegyzőkönyvei, megelőzve ezzel más magyar városokat! (Vajon a dokumentumok napjainkban hol lehetnek?) Tervben volt és meg is valósult Jósa Jolán nagyváradi írónő hangjátékának közvetítése a Budapesti Rádióban. Az írónő a városi könyvtár tisztviselője, akinek Szent László király című munkája nem az első, ami felhangzik a rádióban. Könyve, amit Jósa Andrásról, a szabolcsi polihisztorról írt, nagy feltűnést keltett megjelenésekor. Nagyjából ennyit szerettem volna elmesélni az ünnepi lázban égő Nagyvárad hangulatáról. Nem is mesélhetek többet, hisz magáról az ünnepségekről, a lezajlott eseményekről kitűnő közírónk, dr. Jósa Piroska nagyszerű könyvet írt Árpádházi királyok kései találkozója Nagyváradon címmel. Ami a szervezést, az ünnepi hét nagyszerűségét illeti, a váradi sajtóban felsőfokon írnak mindenről. Lehet, hogy napjainkban is tanulhatnának sokkal kisebb horderejű események szervezői az elődöktől. És erre csak egy példát másolnék ide, szó szerint idézve a Nagyvárad 1942. május 2-i lapszámában megjelent közleményből: Farkas László, Nagyvárad Jósa Piroska: Árpádházi királyok kései találkozója Nagyváradon /Nagyvárad, 2009/ Reggeli Újság (Nagyvárad) 2015. március 30.Nagyváradi könyvnapok annoA huszonkét éves elszakadás ellenére Várad emlékét úgy őrizte meg az anyaország, amilyen az valójában volt, a pezsgő kulturális élet városának, falai közt írókkal, költőkkel, tudósokkal, művészekkel. Persze, a távolság megszépíti az emlékeket, de a város a tudatos sorvasztás ellenére is megőrizte a szellemi élet pezsgését és az idelátogatók nem érezték olyan mélynek az elszakadás okozta mély szakadékot, ami az évek során keletkezett. Azonkívül itt volt nekünk az erdélyi magyar irodalom és annak képviselői, akik azon igyekeztek, hogy a magyar szó megmaradjon ezen a tájon. Illusztris vendégeket várt a város, az irodalom jeleseit ezeken a napokon, a könyvnapok idején. Gulácsy Irén, Ignácz Rózsa, Móricz Zsigmond, Mécs László és Nyírő József vendégeskedett volna a Holnap városában, hogyha csak néhány napra is, de elhozzák az élő magyar irodalom szellemét ide. A város vezetése és a kereskedők pedig mindent megtettek azért, hogy a hazatérés utáni első könyvnapok sikerrel öregbítsék Várad hírnevét. Három napon át kínáltatják magukat a magyar szellem termékei, a város szívében álló népi motívumos sátrakban. A helyi könyvkereskedők hetek óta versengenek a jobbnál jobb standokért, a Szent László tér és a Bémer tér kijelölt helyein. Mindenikük pompás sátrat állított, de a legszebbek azok voltak, amiket a sikeres festőművész, Balogh István tervezett. A tervek szerint kilencvenhét könyv kerül az olvasóközönség elé. Ezek egyike a rég halott, tehetséges Iványi Ödön: A püspök atyafisága című regényének harmadik kiadása, a Szigligeti Társaság gondozásában. A könyvnapok sikeres rendezéséért egy olyan régi, váradi könyvkereskedő felelt, aki az elmúlt évek alatt, legjobb tudása szerint szolgálta a város magyarságának érdekeit. Könyvkereskedésében és az általa kiépített hálózatban, az elnyomás évei alatt is kapható volt minden olyan magyar nyelvű könyv, amit a román cenzúra beengedett Erdélybe. Ez a könyvkereskedő cég volt az, aki kiépítette a könyvterjesztő hálózatot és megteremtette a lehetőséget a kedvező részletfizetésre, hogy a szegény sorsú irodalomkedvelőkhöz is eljusson a magyar szó, irodalmunk kincsei révén. Igen, kedves olvasók, Vidor Manóról van szó. Arról a Vidor Manóról, aki Herczeg Ferenccel, Bókay Jánossal, Harsányi Zsolttal tart fent baráti kapcsolatot, és akik egyetlen hívó szóra, bármikor lejönnek Váradra felolvasást, dedikálást tartani. Vidor rendezi hát a könyvnapokat, de nem csak itt, hanem ő felel a visszatért Észak-Erdély más városainak, Kolozsvárnak, Marosvásárhelynek és Szatmárnak sikeres könyvnapi rendezéséért is. A Vidor Manó könyvkereskedés, a Szigligeti színház előtt állította fel sátrát. A Bémer tér egy másik sátrában, a Pannónia és a villamosmegálló közötti háromszögben, a Krausz István által vezetett Nemzeti könyvkereskedés állít ki, de az itt kiállított könyvek, a Rákóczi út 11 alatti boltban is kaphatók lesznek. Az egyik legszebb sátor, a Hegedüs Hírlapiroda sátra a Bémer téren, a Magyar Általános Hitelbank előtt áll. Az övéké volt a legjobb és legsokoldalúbb kölcsönkönyvtár, magyar és német nyelvű könyvekből. Miután a városi könyvtár már nem töltötte be szerepét a magyar olvasóközönség számára, a Hegedüs kölcsönkönyvtár vette át ezt a szerepet, maradéktalanul kiszolgálva az olvasókat a megszállás évei alatt. A régi, nagyhírű Sonnenfeld féle könyvkereskedést Simon István, egy anyaországból idekerült kereskedő vette át és sátrát “keresztény és hazafias indíttatásból” a Szent László templom mellett állítja fel. A könyvnapokra aztán az ígért szépírók nem érkeztek meg, az olvasóközönség legnagyobb sajnálatára. Pedig Nagyvárad irodalmi múltja és a közönség ragyogó szeretete megérdemelte volna ezt a gesztust. Kárpótlásként itt volt azonban Gulácsy Irén és Ignácz Rózsa. A két írónő szinte fürdött a népszerűségben és természetesen az ő műveiket vásárolták és dedikáltatták a legtöbben a sátraknál. A közönség hamar elfeledte a “nagyok” látogatásának elmaradását és szeretetével halmozta el a két hölgyet. Hisz mindketten itthon voltak és ezt nem is titkolták… Gulácsy Irén ellátogatott egykori munkahelyére, a Nagyvárad szerkesztőségébe. Emlékezni a kollégákkal a hősi időkre, a vezércikkekre, a sok fejtörésre, küzdelemre a megaláztatásokra, no és persze a sikerekre. “Gulácsy olyan Nagyváradnak, mint Jókai Komáromnak, Móra Szegednek, Gárdonyi Egernek”, írja Tabéry a másnapi lapban. Ignácz Rózsa új munkája, a “Született Moduvában” is hatalmas sikert aratott. Ez a pusztulásra ítélt csángó magyarokról szóló munka volt talán a legnépszerűbb könyv a vásáron, Gulácsy munkái után. A könyvvásár sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy Nagyvárad városa is képviselteti magát a vásáron. Dr. Soós István polgármester, Dalló Gyula kultúr tanácsos és Soós András a városi könyvtár vezetője nagy érdeklődéssel látogattak ki mindhárom napon a vásárra és jelentékeny összegért vásároltak könyveket a városi könyvtár számára. Annak a városi könyvtárnak, amely az elmúlt huszonkét esztendő alatt, nem sok magyar nyelvű könyvet, nem sok magyar író munkáját vásárolta meg. Sajnos, az eseményt egy sajtópolémia is beárnyékolta. A Magyar Lapok egyik számában, lejárató cikk jelent meg a Sipos és Reich könyvkereskedésről. A cikk kufárkodással vádolja a céget, akiknek a magyar könyv csak haszonszerzés. Az igazi ok az, hogy a cég sátra az Országzászlóval szemben van felállítva és ez a tény igencsak szúrta a cikkíró szemét. A tény az, hogy a sátrak helyét a városi mérnöki hivatal jelölte ki, nem pedig protekciós alapon lettek elosztva. Az Esti lap válaszol a cikkre, így néhány napig van téma a két kispéldányszámú lap hasábjain. Akkor már olyan időket élt városunk és az ország, hogy még egy ilyen nagyszerű eseményt, mint a könyvnapok is be lehetett árnyékolni pár rossz ízű mondattal. Így teltek az Első Magyar Könyvnapok eseményei városunkban, 1941. júniusának második hetében. Farkas László, Nagyvárad (forrás: Nagyvárad c. napilap 1941. júniusi lapszámai) Reggeli Újság (Nagyvárad) 2015. december 15.Évről évre ismétlődő csoda az iskolások hangversenyeNégy iskola hét énekkara lépett fel a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) által a Báthory-líceum dísztermében tartott karácsonyváró énekkari hangversenyen szombaton délután. Tóth-Guttman Emese, az RMD elnöke kifejtette: az évente megszervezett iskolai kórushangverseny célja nem csak a karácsonyi békére és nyugalomra való ráhangolódás, hanem az énekkarok közötti ismerkedés elősegítése is. A kolozsvári oktatási intézmények mellett ezúttal a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum kórusát hívták meg, amelyet Farkas László dirigál. – A karácsonyváró iskolai kórushangversenyek baráti közösséget kovácsolnak, és méltó keretet biztosítanak az adventi várakozásnak. A koncert tisztelgés azok előtt, akik közel száz évvel ezelőtt létrehozták, és több mint húsz évvel ezelőtt újraalapították a RMD-t. Tisztelgés továbbá Guttman Mihály karnagy emléke előtt, aki megálmodta ezt a rendezvényt – mondta Timár Ágnes, a házigazda Báthory-líceum igazgatója. NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár) 2016. április 24.Egyházi kórusok találkoztak SzékelyszentkirályonTöbb mint félezer dalos vett részt a Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerület egyházi kórusainak 18. találkozóján szombaton Székelyszentkirályon. Az egyházi zene szent, művészi és egyetemes – mondta a szabadtéri szentmise szónoka, Farkas László, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa, a Főegyházmegyei Egyházzenei Bizottság altitkára. Kodályt idézte: „Csak az érték, amiért megszenvedünk. Ilyen az egyházi kórus is, ha megszántják alá lelküket.” A szovátai kórust Kőszegi János, a nyikómalomfalvit Boldizsár Gáspár, székelyszentlélek-bogárfalvi Ave Rosát Ambrus Ferenc, a székelyudvarhelyi Iubilate Deót Székely István, a parajdit Mureşan Edit, a zeteváraljait Olti Attila, a máréfalvi Con Spiritet Dávid Izabella, a kápolnásfalvit Bartos András, a székelyudvarhelyi Musica Sacrát Rózsa Imre, a lövéteit Tódor Loránd, a szentegyházasfalvi Canticum Novumot Tamás István, a szentkeresztbányai Cantate Dominót Siklódi Sándor, a székelyudvarhelyi Psallitét Simó Zsuzsa, a farkaslaki Zeng a magasságot Bakos Árpád, az oroszhegyi Mihály-Deák-kórust Bíró Loránd, a korondit Katona Mózes, a zetelaki Boros Valér-kórust Jakócs Zoltán, a székelyvarságit Márkó Benedek, a helybéli dalosokat pedig Szikszai Ferenc vezényelte. Molnár Melinda Székelyhon.ro 2016. június 27.Nagyjaink sírjainálA Szent László Napok keretében pénteken a nagyváradi Rulikowski temetőben látogathatták meg a megyeszékhely nyagyjainak sírját Farkas László vezetésével. A sajtó képviselőin kívül egy tucatnyian érkeztek, és elsősorban az időssebb korosztály volt jelen, akik a közel kétórás sírkerti sétán pontos képet kaphattak arról, hol nyugszanak Nagyvárad neves szülöttei. Az első állomás természetesen a temető névadójának, a lengyel származású Rulikowski Kázmérnak a sírja volt. A szabadságától megfosztott nemzet hős fiát, aki mint orosz dzsidáskapitány átállt a magyar forradalom mellé, ezért 1849. augusztus 28-án a Bóné kút mellett kivégezték. Ott is temették el, de később a váradiak díszsírhelyre temették az újonnan megnyitott köztemetőbe, ami a nevét is viseli. Alig valamivel fennebb, a Steinberger kápolnával átellenben nyugszik Rimler Károly, Várad leghosszabb ideig tisztségben lévő polgármestere, aki olyan fejlettségre emelte Nagyváradot, ami az akkori időkben a monarchia nagy városaival versenyzett. Rimler Károly 1902. március 20-ától 1919 május 31-áig Nagyvárad polgármestere. Sulyok István református lelkész sírjánál is megálltak. Az egyházi írót háromszor választották meg a Trianon után alakult Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének (1921-ben, 1926-ban, 1939-ben), a román hatóságok azonban egyszer sem járultak hozzá beiktatásához. A Rulikowski temetőben nyugszik Ritoók Zsigmond Széchenyi-díjas magyar klasszika-filológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja is. A temetőlátogatók megtudhatták ugyanakkor azt is, hol nyerte el végső nyugalmát Soós István, Rimler Károly méltó utóda, aki a gettósítást nem volt hajlandó megvalósítani, így inkább lemondott. Felkeresték még Tabéry Géza sírját, és eglátogattak még a két katonasírt, a magyar és a német katona, valamint Árvay Árpád sírját is, akiről sokan tudják, hogy író, újságíró, országgyűlési képviselő volt, Fény gyúlt a toronyban címmel pedig riportkötetet írt a magyar hatalomátvétel első napjairól Nagyváradon. Ötvös Béla szintén író, hírlapíró, szerkesztő, lapkiadó minőségében vonult be a várostörténetbe. Mindezek mellett még a jó kétórás temetői sétán felkeresték Bölöni Sándor, Madas István színész és Busth Dávid sírját is. Sükösd T. Krisztina Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. január 13.Indul a Magyar Filmek KlubjaJövő szerdán lesz az első vetítés Váradon: elsőre egy éven át tartó sorozatnak tervezik a Magyar Filmek Klubját – ha siker lesz, folytatódik is. Új kezdeményezésről számolt be csütörtökön a Szent László Egyesület képviseletében Korpos Dalma, valamint az ötlet gazdája, Farkas László: filmklubot indítanak. Farkas László elmondása szerint két román nyelvű ilyen is létezik már Váradon, ilyen szempontból is jól jön, hogy létrehozzák a magyart. Főleg 1945 előtt készült alkotásokat vetítenek. Konkrétumok Az első alkalom 18-án, szerdán 17 óra 30-tól lesz, a Kálvin János utca 1. szám alatt. Ekkor az 1935-ben készült Nem élhetek muzsikaszó nélkül című filmet vetítik. Egyébként digitális hordozóról, projektorral. Havonta egy filmklub-alkalom lesz, általában a hónap közepén, de az időpont nem rögzített, rugalmas, változó. Lapunkban hírt adunk majd mindegyikről. Farkas László jelezte: voltak olyan filmek, amelyeket nagyon nehéz megszerezni, több országban is kutattak utána. Például egyszerűen egy padláson akadtak egy olyanra, amely Fedák Sári szereplésével készült. Fontos a kontextualizálás is, ezért maga a kezdeményező előadásokat is fog tartani mindegyik alkalommal, a film által képviselt korszakról, az adott színészekről. Mint mondta, fiatalokat is várnak, hiszen számukra is sok érdekességgel szolgálhatnak az előadások és a vetítések is. Az első alkalommal Jávor Pál lesz a téma. Következő vetítés értelemszerűen februárban lesz, akkor a Halálos tavaszt adják. A belépés mindegyik alkalomra ingyenes. Szeghalmi Örs erdon.ro 2017. január 20.Zenei programok a magyar kultúra napja tiszteletéreKodály Zoltán (1882–1967) és Szent László király szellemében szervezi meg idén magyar kultúra napi rendezvénysorozatát a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközséggel Kolozsváron, valamint a medgyesi történelmi egyházakkal Medgyesen. A medgyesi római katolikus Szeplőtelen Fogantatás plébániatemplomban (M. Viteazu utca 44. szám) január 21-én, szombaton délután 4 órakor kezdődik a megemlékezés. Köszöntőt mond Babota Tibor plébános, Széman Péter EMKE-elnök és Tóth Guttman Emese RMD-elnök. Előadók: Szőcs Csaba, a Verbum könyvkiadó igazgatója és Vetési Nándor színművész. Közreműködnek: Medgyesi Ökumenikus Magyar Kórus (karnagy: Stefán Tünde), gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum Kórusa (Farkas László), Magyarfenesi Vegyeskar (Tóth Guttman Emese), kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus (Bedő Ágnes). A Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség Makovecz-templomában (Donát út 142. szám) január 22-én, vasárnap zajlik az ünnepség, délután 4 órai kezdettel. Áhítatot mond Bibza Gábor esperes, az egybegyűlteket Széman Péter és Tóth Guttman Emese köszönti. Előadók: Szőcs Csaba és Vetési Nándor. Közreműködnek: Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség Énekkara (karnagy: Kalló Ildikó), Kolozsvári Református Kollégium Gyermekkara (Gergely Zoltán), Magyarfenesi Vegyeskar (Tóth Guttman Emese), Kolozsvári Szent Mihály-templom Szent Cecília Kórusa (Potyó István), Guttman Mihály Pedagóguskórus (Bedő Ágnes). Szabadság (Kolozsvár) 2017. február 14.Két könyvbemutató, egy filmvetítés VáradonA polgári oldal szinte naponta hívja egy-egy, általában ingyenesen látogatható közösségi-kulturális rendezvényre a váradiakat, bihariakat, környékbelieket. Ma, február 14-én 17 órától tartanak könyvbemutatót a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban (Ezredévi emléktér, ma P-ța Libertății 40. szám). A Gulag-emlékév alkalmából, a Gulág-emlékbizottság és a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával k előadásra is sor a Polgári Esték rendezvénysorozat keretében: minden érdeklődőt szeretettel várnak a Magyar Polgári Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács soron következő előadására. A Magyarok szovjet fogságban című kötetet Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja, a könyv társszerzője mutatja be. Holnap, február 15-én, szerdán 18 órától Sütő Éva érmihályfalvi újságíró legújabb könyvének nagyváradi bemutatóját ejtik meg a Partiumi Keresztény Egyetem székházának Bartók termében, a szerző jelenlétében. Az Érmelléki embermesék című kötetet annak előszóírója, Dénes László szerkesztő mutatja be. Közreműködik Szabó János, az érmihályfalvi Móka színjátszó csoport vezetője, aki a Mi urunk, a pénz című Ady-összeállításból ad elő részleteket. Február 16-án, csütörtökön 17.30 órától a régi filmek szerelmeseit várják az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács székházába (Kálvin János u. 1. szám). A Halálos tavasz című, Jávor Pál és Karády Katalin főszereplésével forgatott filmmel folytatja a Szent László Egyesület és az Erdélyi Magyar Néppárt Nagyváradon a Magyar Filmek Klubja című rendezvénysorozatot. A vetítés mellett ezúttal is lesz beszélgetés, amelynek során Karády Katalinról, Jávor Pálról és az 1930-40-es évek világáról hallhatnak majd érdekességeket Farkas László szervezőtől, aki a filmet a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézettől szerezte be. /Bank Barbara, Bognár Zalán, Tóth Gábor: Magyarok szovjet fogságban, Nemzeti Emlékezet Bizottsága Kiadó, Budapest, 2016/ itthon.ma 2017. február 21.Száznál többen törték fejüket a ZrínyinHunyad megyében több mint százan vettek részt a hétvégén a Mategye Alapítvány szervezésében zajló Zrínyi Ilona matematika versenyen. A Hunyad megyei szakasznak teret biztosító Téglás Gábor Elméleti Líceumba a megye több településéről: Petrozsényból, Lupényból, Szászvárosról, Vajdahunyadról érkeztek diákok és természetesen szép számban képviseltette magát a magyar iskolaközpont diáksága is. – Idén nagyon sok elemista jelentkezett a versenyre. Másodikosok 18-an neveztek be és nagyon komolyan készültek a megmérettetésre. A pedagóguskollégák is mellénk álltak. Idén első alkalommal Kásler Enikő számtanszakos tanárnő irányította a szervezést és igazán kifogástalan munkát végzett, kezdve az októberi meghirdetéstől, a bejelentkezések, az állandó kapcsolattartás a kecskemétiekkel és a tulajdonképpeni verseny mind zökkenőmentesen zajlottak. A tanárkollégák is szívesen vállalták a versenyen való felügyeletet és mindenben segédkeztek – számolt be Orbán Juliánna nyugalmazott tanárnő, a Zrínyi Ilona matematika verseny Hunyad megyei meghonosítója, aki 7 éven keresztül szervezte a dévai elődöntőt. Tanácsokkal, jelenlétével idén is besegített a szervezésbe. A Hunyad megyei döntőre az elmúlt hétvégén került sor. A 102 versenyző korosztálytól függően 60, 75 illetve 90 perc alatt kellett megbirkózzon a furfangos feladatokkal. – A megoldásokat tartalmazó kódlapokat idén is Farkas László, a Grapho Tipex nyomda vezetője vitte Nagyváradra, hogy időben elérhessenek a kecskeméti javító bizottsághoz. A versenyzők egyénileg már vasárnap megnézhették pontszámaikat a Mategye Alapítvány honapján. A hivatalos eredményhirdetésre azonban március 7-én kerül sor Déván, szintén a Téglás Gábor Elméleti Líceumban. Ekkor derül ki az is, hogy idén ki képviseli a megyét a Debrecenben megszervezésre kerülő döntőn április 12–14. között – közölte Orbán Juliánna tanárnő. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2017. szeptember 5.Emlékezés a honvédség nagyváradi bevonulásáraA Magyar Királyi Honvédség 1940 szeptember hatodikai bevonulására emlékeztető eseményt szervez Nagyváradon a Magyar Polgári Egyesület. „Immár 77 éve annak, hogy 1940. szeptember 6-án a Magyar Királyi Honvédség és annak vezére, Horthy Miklós kormányzó, bevonult Nagyváradra. Erre a felejthetetlen napra emlékezünk szeptember 6-án, szerdán 18 órától Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében (Ezredévi emléktér / str. Libertății 40. szám). 1940-ben a bevonuló honvédeket és a kormányzót a református egyház nevében Sulyok István püspök köszöntötte. A püspök életútját „Az egyházépítő és szervező Sulyok István áldozatos élete" címmel Kupán Árpád helytörténész mutatja be, majd Farkas László tart rövid előadást 1940. szeptember 6. a sajtó tükrében címmel. A rendezvényen korabeli fényképekből összeállított kiállítás is megtekinthető lesz és levetítjük a nagyváradi bevonulásról készült eredeti felvételeket is. Hazafias nótákkal közreműködnek a Váradi Dalnokok. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Egyesület szeretettel vár minden érdeklődőt az előadásra." civilifi 2017. október 3.Huszonöt éve jelent meg az első Csiky-CsukyA Csiky-Csuky a Csiky Gergely Főgimnázium diáklapja, amely 1992-ben látott napvilágot. Eleinte rendszeresebben jelent meg, később azonban voltak olyan tanévek, amikor teljesen szünetelt, vagy csupán egyetlen lapszám készült el. Ma már újból aktívan „működik”, Rudolf Ágnes magyartanárnő vezetésével egy lelkes, kreatív, energikus diáksereg dolgozik rendszeresen, hogy a lapot havonta olvashassák az iskolában. Szeptember 29-én, pénteken délben Farkas László, egykori csikys diák, Csiky-Csuky szerkesztő látogatott az iskolába, ő egyébként a legelső lapszám kiadásában aktívan részt vett 25 évvel ezelőtt. A hajdani Csiky-Csuky szerkesztőjével az iskola könyvtárában találkoztak a diákok. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad) 2017. november 1.„Nagyon egyedi” szobrokat avattak az irisztelepiekKós Károly és Bartha Miklós fogadják a templomba érkezőket Két mellszoborral gazdagodott az irisztelepi református templom kertje: Bartha Miklós és Kós Károly emlékműveit október 20-án leplezték le a gyülekezet tagjai, illetve számos világi és egyházi elöljáró jelenlétében. Az ünnepi hangulat már a villamosmegállóból tapintható: Blaskó János szobrászművész alkotásai, a fehér lepellel letakart mellszobrok csalogatóak, a templomajtóban álló férfiak pedig még a késő újságírókat is szeretettel fogadják. A templomban ünneplőbe öltözött kisebb csoport ül: a férfiak a bejárat jobb oldalán, öltönyösen, nyakkendővel, a nők, picit kevesebben, a bal oldalon foglalnak helyet, természetesen ők is elővették ruhásszekrényeikből a szebb felöltőiket. Péntek délután van, még szinte véget sem ért a dolgozók szokásos munkaideje, hát a kettős szoboravató különlegessége ellenére is akadnak üres padok a templomban. Síri csendben ülnek a gyülekezet tagjai, várnak türelmesen, csak mi sajtósok lábatlankodunk, recsegnek a jegyzetfüzetek, sétafikál az operatőr, kattog a fényképezőgép. Szerencsére a munkánk zaját elnyomja az orgona hangja. Az ünnepi istentiszteletet Bibza Gábor, a Kolozsvári Református Egyházmegye esperese tartja, prédikációjában arra figyelmezteti a gyülekezet tagjait, hogy vasárnaponként, ahogy a templomba mennek, mindig el kell haladniuk a két mellszobor között, amelyek majd emlékeztetik őket arra, hogy „az az ember, aki a múltban gyökerezik, de a mában él, az tud jövőt, holnapot építeni”. – A múlt eseményei meghatározzák az életünket, ezért nagyon fontos az, hogy mi hogyan viszonyulunk a múltunkhoz: büszkék vagyunk arra, vagy úgy gondoljuk, hogy a múltunk szégyellnivaló? – hangsúlyozta az esperes. Ezt követően kiemelte, az ilyen emlékművekre szükség van, „azért mert nekünk is időnként jó, ha visszaemlékezünk elődeinkre-nagyjainkra, azokra, akik itt ebben a térségben, városban meghatározóak voltak, akiknek köszönhetően ma itt vagyunk”. Amikor annyian mentek, ő maradt, és épített házat–hazát Bartha Miklós jogászt, publicistát, parlamenti képviselőt, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) egyik előfutárát Széman Péter EMKE-elnök méltatta. Az elnök elmondta, Bartha Miklósról kevesen hallottak, akik mégis, azok Bartha Miklóst politikusként ismerik, újságírói, közösségszervezői tevékenységét kevésbé. Pedig ezek a tevékenységek voltak azok, amelyek megalapozták az EMKÉ-t. – Az 1870-es évek végén, 1880-as évek elején egyre-másra alakultak a magyar közművelődési egyesületek. Az erdélyi magyarok szórványhelyzete kétségtelenül indokolta egy nemzetépítő és -megtartó egyesület létrehozását. Bartha Miklós tevékenysége minden bizonnyal előrevetítette az EMKE megalakulását. Ezt elismerendő a szervezet 1885-ben, már alakulásakor alelnökévé választotta őt – mondta el a méltató, hogyan járult hozzá Bartha Miklós a 137 éves egyesület létrejöttéhez. „Kós Károly életének bő kilenc évtizede itt zajlott közöttünk”, kezdte a méltatást Vincze László irisztelepi gondnok elmondva, nehéz valakiről úgy beszélni, hogy az „sokunknak kortársa volt, akit a jelenlevők közül többen személyesen ismerhettek”. Az se utolsó szempont, hogy az az Isten háza, amelyben ő az építészről beszél, Kós Károly munkája. A méltató elmondta, Kós Károly egyfajta polihisztorként, reneszánsz inasként is jellemezhető a mai ember számára, hisz író, grafikus, könyvkészítő, politikus, példamutató földműves és építész is volt egy személyben. Olyan ember, aki látta a követendő utat és cselekedett, amikor Erdélyt lecsatolták. „Amikor annyian mentek, ő maradt, és épített házat–hazát: templomot, magánépületet, múzeumot, könyvet, közösséget, igényt, transzilván gondolatot.” Vincze László szerint a Kós Károlyi transzilván elvek ma, amikor a többségi nemzet is kezd transzilvanizmusban gondolkodni, újra elő fognak kerülni, mivel „azok erős fundamentumai lehetnek egy közéleti diskurzusnak, hisz ő (Kós Károly) tudta, egy erős közéleti építmény erős alappal kezdődik.” A gyülekezet tagjai gyermeki kíváncsisággal hallgatták a méltatásokat és az esperes intő szavait, egyesek még belebólogattak a hallottakba, „milyen igaza van”, helyeslésüket egyesek a padszomszédjukkal is megosztották. Lesznek-e új Bartha Miklósok és Kós Károlyok? Az ünnepséget levezető Farkas László irisztelepi református lelkipásztor a méltatásokat követően röviden elmesélte, hogyan is került a két mellszobor a templom elé. – Valamikor 2014-ben, a kolozsvári gyülekezetek közös gyűlésén röppent fel a hír, hogy a magyar Országgyűlés elnöke részéről egy mellszobrot szeretnének ajándékozni Kolozsvár magyarságának. Bartha Miklósról volt szó. A kérdés az volt: hol találunk ennek helyet? Akkor kérték fel az irisztelepi református egyházközséget, hisz szép a hely, a templom előtt sok terület van, hogy adjunk helyet ennek – osztotta meg Farkas László lelkipásztor Bartha Miklós szobrának történetét. Ám kifejtette: úgy érezte, egyházközösségük nem kapcsolódik közvetlenül az EMKE-alapítóhoz, hisz ő más egyházkerülethez tartozott, de van „saját” fontos személyiségük is, Kós Károly. Így született az ötlet, hogy egy szoborból kettő legyen, amelyet végül sikerült véghezvinniük – Két hazafi előtt hajtunk ma fejet, akik sokszínű gazdag életművet hagytak maguk után, amelyek kibogozására, teljes megértésére kutatói életpályák is kevésnek bizonyultak. – kezdte szoboravató beszédét Grezsa István kormánybiztos. – Teljesítményük egyszerre tükrözi a zseni nagy alakításának mítoszát, de ott van benne a történelmi kor lenyomata is, hisz identitásukat meghatározták társadalmi viszonyaik, nemzeti hagyományaink. A kormánybiztos beszédében kiemelte, fontos az, hogy a Bartha, Kós és más fontos történelmi személyek által írt történetet, építő, közösségformáló munkát folytatni tudjuk, ám az már kérdéses, hogy a „mai társadalmunk ki tud-e nevelni soraiból Bartha Miklósokat vagy Kós Károlyokat?” Nem akarózik hazamenni Bár egyesek továbbra is bólogatnak, helyeselnek, erre az utolsó beszédre már nem figyelt mindenki, igaz, a közelben elhaladó forgalmas út autózúgásától a hangosítás ellenére sem lehetett mindent rendesen hallani. Az udvar sarkában két néni hevesen beszélget, nevetgélnek, gesztikulálnák, de elbújtak, nem zavarnak senkit. Egy kislány virágcsokrokkal a kezében édesapja ölébe kérezkedik fel, majd bújik bele szégyenlősen az ölelésbe. A csokrokat azért magasan tartva kimenti a szorításból. A gyermeki kíváncsiság helyett inkább gyermeki türelmetlenség a jellemző, az izgatottság és büszkeség. Kukucskálnak egymás feje mellett a gyülekezet tagjai, lesik a még letakart szobrokat, mikor leplezik már le őket...?! Egy férfi másokkal is megosztaná az emlékét, hatalmas táblagéppel videózza az eseményt, különböző szemszögekből veszi ő is a történéseket, sétál az emberek között, emeli a gépet, hogy minél jobb minőségben megőrizze az eseményt. Megörökíti a kormánybiztos beszédét, az emberek arcait. Aztán végre elérkezik a nagy pillanat, lehullnak a leplek, akárha valami titkos ajándékról, ami mától már mindig hozzájuk fog tartozni, egy kicsit mindenkihez, aki ide majd betér. Ahogy felszabadul a frissen felavatott szobrok előtt a hely, sorba mennek a gyülekezet tagjai megnézni azokat, megismerik a két alakot, akik majd figyelmeztetik, emlékeztetik őket minden alkalommal, amikor istentiszteletre jönnek, hogy ne feledjék múltjukat, építsék örökségüket. A férfi továbbra is magasba tartott táblagéppel fényképezi a szobrokat, és az eléjük járuló embereket, a kislány pedig kimászik az apai ölelésből, a mászkálástól, játszástól már megviselt csokrait leteszi a két szobor elé. Még lehajolva hatalmas mosollyal fordul vissza apjához, elismerést, visszaigazolást várva. Az apa mellett idős nénik mosolyát is kapja megnyugtatásként: jól csinálta, futhat vissza játszani. A leplek lehullása után egy férfi siet vissza barátjához, miután megcsodálta Blaskó János szobrászművész alkotásait: „Nagyon egyediek” – közli vele rövid-tömör véleményét. A szobrok hivatalos átadását követően senki sem siet haza: majszolják a finom reszelt-tojásos szendvicseket, házi gombás-sonkás csavart tésztát, süteményt és kalácsot. Harsányan beszélgetnek, sztorizgatnak, csak az ételt kínáló, tálcával rohangáló nénik harsogják túl őket: „Nem kell szégyenlősnek lenni, tessék venni bátran.” Örömmel tölti el őket a találkozás, de a megtiszteltetés is, hogy ennek a két személynek a szobra az ő kis templomuk előtt kapott helyet. Talán nem is volt szükség az esperes figyelmeztetésére, intésére: büszkén fognak ők minden alkalommal elsétálni a szobrok között. Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 27.Pénzzel és vérrel épült 60 éve az irisztelepi templomKülönös eseményt ünnepelt az idén a Kolozsvár-irisztelepi református gyülekezet: 60 éves templomát. A templom az 1950-es évek végén épült, a kommunista államrendszer pedig nem arról volt híres, hogy támogatta volna az egyházakat. Hogyan is lehetett véghezvinni egy ekkora munkálatot azokban az időkben? Miért kellett kaszárnya méretű és felosztású parókiát építeni? Miért nem volt tornya a templomnak? Hogyan emlékeznek a gyülekezetben a 60 évvel ezelőtti építkezésre? Ezekről faggattuk Farkas László irisztelepi református lelkészt. Beszélgetésünk során érdekességekre is fény derült: például, hogy Kós Károly építészmérnök, egyházkerületi főgondnok és Debreczeni László főiskolai tanár, egyházmegyei műszaki előadó nem tudtak kiegyezni az ablakok méreteiben. Míg Kós a kicsi, addig Debreczeni a nagy ablakok híve volt – így lettek aztán a templom ablakai különböző méretűek. Reformátusok unitárius templomban Az irisztelepiek és a kerekdombiak mind a Hidelvéhez tartoztak régen. Amíg ki nem nőtték a templomot. – A hidelvei gyülekezet több mint hatezer lelket számlált, a létszám az iparosodással még jobban megnőtt. Ekkora közösséget nem igazán lehetett pásztorolni. Nagyon jó munkát végzett a katolikus egyház ezen a téren, jól megszervezte a gyülekezeti tagokat, istentiszteleti életet, olyannyira, hogy a reformátusok ezt megirigyelték. Így indult a történet 1926 körül, amikor Surányi Erzsébet tanítónő elkezdte a református gyülekezeti élet szervezését: hely híján magánházakban szervezett istentiszteleteket. Surányi Erzsébetet támogatta munkájában Rácz Eszter és Wágner Istvánné, aki a gyülekezet első kántora, 1932-től 1965-ig, 33 éven keresztül. Surányi Erzsébet nagyon jó kapcsolatot ápolt Borbáth Dániel teológiai tanárral és Imre Lajossal, mindketten hidelvei segédlelkészek voltak, így az ő segítségükkel, illetve a teológiai tanárok és hallgatók szolgálatával beindul az egyházi élet az Irisztelepen. Kezdetekben magánházaknál volt az istentisztelet: a Porcelán utcában kibérelték Horváth Vasile magánházát, majd a Kardos Károly lakóházát a Külkajántói úton, később a Szigeti lakóházat a Máramaros utcában. Ezt követően vásárolták meg a napköziotthont, ahol szintén tartottak istentiszteleteket. Érdekes módon még az unitárius templomban is zajlottak istentiszteletek, az unitárius egyház is befogadta az irisztelepi reformátusokat. Nagy neveket sorol fel a Historia Domus, akik itt szolgálatot végeztek: Imre Lajos, Borbáth Dániel, Nagy Géza, Gönczi Lajos, Maksay Albert és Nagy András teológiai tanárok, de teológiai hallgatókat is, köztük Nagy Zoltánt, aki a megalakulást követően a gyülekezet első lelkipásztora lesz. A magánházaknál tartott istentiszteletekre és bibliaórákra az emberek házszentelő istentiszteletekként tekintettek. Ezeknek is megvan a maguk dinamikája, családiasabbak. A magánházakban egy istentiszteletet tartottak vasárnaponként, ezért 60 év múltán se szokta meg a gyülekezet, hogy vasárnap délután is van istentisztelet. A pap talicskázta a téglát és zsoltárokat énekelt – A házaknál tartott istentiszteletek alatt született meg az igény arra, hogy templomot építsenek. Ekkor összevásárolták a szükséges területeket, a Kajántói út 101. és 109. szám közti kicsi telkeket. Kós Károly és Debreczeni László tervei alapján 1949 és 1955 között épült fel a templom, amely a mai napig nincs kész: a kazettás része még mindig nincs befejezve. A templomot 1957-ben Vásárhelyi János püspök szentelte fel. Az állami szervek december elsejére, román ünnepre tűzték ki a templomszentelés dátumát. Egészen megerőltető volt a gyülekezet számára a templom felépítése, hiszen földműves és kiskeresetű emberek laktak itt, segítségükre siettek rengeteg közmunkával a Hidelvén és a Kerekdombon lakók – mondta a lelkész. Bustya Dezső nyugalmazott lelkipásztor, egykori irisztelepi egyháztag így emlékezett az építkezésre a 60. évforduló kapcsán tartott december eleji ünnepségen: „A második világháború kegyetlen rombolásai utáni helyreállítás rendjén fogant meg a gondolat: templomot kell építeni az iriszi gyülekezetnek. Gyermekkoromban a vasárnapi-ünnepi istentiszteleteket a Porcelángyárral szemközt fekvő református iskolában tartották, magam is oda jártam. Az államosítással, sajnos, ez a lehetőség megszűnt; ez a tény annál inkább indokolttá tette egy önálló istentiszteleti hely megépítését. (…) Hálás vagyok Istennek, hogy magam is részt vettem benne, fizikai munkával is. Emlékszem, hogy lelkipásztorunk maga is buzgón talicskázta a téglát, építőanyagot – közben zsoltárokat énekelt. Páratlan élmény volt! (...) Dr. Bíró Mózes lelkipásztor beszámoló bizonyságtételéből csak két mozzanatot emelek ki. Elmondta: a templom a gyülekezet imádságaiból és önkéntes adományaiból épült fel. Volt, aki többet, volt, aki kevesebbet adott. Egy idősebb nőtestvér, akinek semmiféle állandó jövedelme nem volt, adott 60 lejt. Honnan, kérdezte a lelkész? Vért adtam, volt a felelet.” – Miként volt lehetséges, hogy a kommunista időben, amikor az egyházakat meghurcolták, engedélyt kaptak egy templom építésére? – A templom a legsötétebb időkben épült, ezért nem lehetett például tornya. Lakott a szomszédban egy híres román ügyvéd, Tufan Alexandru, akinek a feleségét már Tufan Sándornénak hívták. Amikor elkezdett itt mocorogni a nép, hogy legyen saját istentiszteletük, ez az ügyvéd segített az építkezési engedélyek beszerzésében. Később be is iratkozott a református egyházközségbe. El kell képzelni milyen szava lehetett ennek az ügyvédnek az akkori időben, a világháború után. Valamilyen módon lenyelték a templomépítést. Abból, amit ki tudtam én fürkészni az emberekből és a Historia Domusból rájöttem: ez az ember összeköttetésein keresztül, derekasan részt vett ebben a harcban. Azt csak sejteni lehet, hogy s mint intézte el a szükséges dolgokat – mondta Farkas László. A templom huszártornya 1996-ban épül meg, az eredeti Kós-tervek szerint Kaszárnyapaplak lesz – A gyülekezet csak később, 1958. április elsején alakult. A gyülekezet presbitériuma kérte Vásárhelyi János püspöktől Nagy Zoltán hidelvei segédlelkész kinevezését, aki 1968-ig volt a közösség lelkipásztora. Szolgálata alatt vakoltatták ki a templomot és kapta mostani formáját, kivéve a tornyot (ez 1996-ban épül meg, az eredeti Kós-tervek szerint). A templom építésével egyidőben a parókia nem épült fel, bár volt erre is két Kós Károly terv. Nem tudni, miért maradt ez el, egyetlen indok lehetséges: Nagy Zoltánnak volt ahol laknia, s így a gyülekezet nem volt rákényszerülve, hogy lelkészi lakot is építsen. Nagy Zoltán munkássága alatt formálódik az irisztelep gyülekezetté, majd 1968-ban, betegnyugdíjba vonulását követően az ő megüresedett lelkészi állására Sógor Sándor búzásbocsárdi lelkipásztort választják meg. Az akkori törvények szerint zárt város volt Kolozsvár, csak az vállalhatott itt munkát, akinek kolozsvári személyazonosságija volt. Ám nagyon ügyesen megoldották ezt: az akkori főgondnok családja, a Balogh család befogadta a lelkészt, és így készítettek neki személyazonosságit. Az állami és központi szervek csak akkor engedélyezték, hogy lelkésze legyen a közösségnek, ha felépíti a parókiát, így a lelkészi lak felépítése Sógor Sándorra maradt, aki egy év alatt készítette ezt el. Ennek az épületnek is megvan a maga története: nem a Kós Károly tervek szerint, hanem egészen másképp készült el. Az állami szervek csak emeletes lakás építésére adtak engedélyt. Több huzavona után emeletes vidéki rendőrlakra emlékeztető papilak épülhetett. Egy „kaszárnyát” engedélyeztek, aminek semmi értelme nem volt, de így kérték. Bizony nem kis fáradságba került Sógor Sándornak míg ezt meg tudta oldani. Sógor Sándor 1987-ig volt a gyülekezet lelkésze, őt követte Nagy Levente kecsedkisfaludi lelkipásztor 1988. április elsejétől. Az akkori választásba igyekeztek beleszólni az állami szervek is, sikertelenül, igaz, fél év késéssel érkezett csak meg a lelkész, körülményes utak és tárgyalások után. Az ő munkássága alatt és az 1989-es változások után kezdett a gyülekezet gazdasági élete fellendülni, akkor kezdték az épületeket visszaperelni. Visszakapták az egyik iskolarészt, felújították, ott most gazdasági tevékenység folyik, ebből tartja fent magát az egyház, hiszen ma is szegények az emberek ezen a vidéken, kiskeresetűek, többnyire idősek, nyugdíjasok. Nagy Levente 2007-ig volt a lelkipásztor, őt én követtem 2008. április elsejétől. – Az elődeinek is számos problémával kellett megküzdeniük, ma milyen feladatok hárulnak a lelkészre? – A visszaigénylés sok szövevényes útját járjuk végig ma is. Van még visszaigénylés alatt álló épületrészünk, de a meglévő épületek karbantartása is fontos. Próbáljuk megtölteni termeinket tevékenységekkel, rendezvényekkel, otthonossá és elérhetővé tenni őket minden korosztály számára, foglalkozásokat tartunk gyerekeknek, fiataloknak, az idősebbeknek is. Igyekszünk a gyülekezeti életet úgy szervezni, hogy otthona legyen a gyülekezetnek ez a hely. Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-27
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
